Tévedések a zsírégetésben, edzésben

2013.10.01 20:42

 

 

Nagyon sok nő él tévhitben köszönhetően a médiának, információhiánynak a zsírégetéssel, edzéssel kapcsolatban. A legtöbben egyáltalán nem veszik a fáradtságot, hogy utána nézzenek a részleteknek, éppen ezért hamar kudarcba fullad a több kg mínuszt ígérő diétájuk.

Ahhoz azonban, hogy valóban célt érjünk, nem árt néhány tévhitetet eloszlatni:

1, a mérleg kevesebbet mutat, zsírt égettem

 

Jó is lenne, ha ez így működne, de sajnos nem így van. Éppen ezért szoktam hangsúlyozni, hogy sosem a mérleg nyelvét kell alapul venni a diétában.

Edzés során a szervezetünknek energiára van szüksége. Egy keményebb edzés során testünk ezt az energiát az  izmokból próbálja biztosítani. Ezért fontos, hogy edzés előtt és után is, megfelelő minőségű ételeket fogyasszunk, ami által feltöltődnek az energia raktárak. Ellenkező esetben fokozott gyengeséggel, rossz közérzettel, fejfájással találhatjuk szembe magunkat, és az edzés többet árt, mint használ. Ez azonban testsúly csökkenéssel is jár, de sajnos nem zsírból, hanem izomból történik. Tehát ha a mérleg kisebb számot mutat, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy jó úton járunk.

Az pedig köztudott, hogy az izom nehezebb, mint a zsír, így félrevezető lehet, ha csak a mérlegre alapozzuk a diétánkat.

 

2, kardió edzések

A nők előszeretettel használják csak a futópadot, biciklit, taposó gépet az edzőteremben, félve a súlyzós edzésektől, mert biztosan kétajtós szekrény méretet eredményez.

Rengeteg teszt bizonyítja, hogy a súlyzós edzés kardió mozgással kombinálva hatékonyabb a zsírégetésben, mint csak a kardió önmagában.

 

3, fogyókúrázom

 

Nagyon sokan itt követik el a legnagyobb hibát, hogy bizonyos időponttól, bizonyos időpontig tartanak egy drasztikus étrendet, majd leadva néhány kg-t visszatérnek a diéta előtti életmódhoz.

A tartós eredményekhez nem fogyókúrázni kell, hanem életmódot váltani. A sporttáplálkozás nem egy jól hangzó diéta, hanem egy életmód, amibe néha egy kis csoki is belefér. A hangsúlya a gyakoriságon és mértéken van.

 

4, a reggeli elhagyása

Sajnos sokan abban a hitben élnek, hogy a legjobb fogyókúra az, ha nem esznek. Kutatások bizonyítják, hogy a megfelelő fehérje, szénhidrát, zsír bevitel, azaz kiegyensúlyozott táplálkozás pozitívan befolyásolja a zsírégetést, míg a rendszertelen, kevés étkezés éppen az ellenkezőjét. A reggeli étkezés beindítja az anyagcserét, és meghatározza a további ékezéseket.

 

5, zsírégető kapszula

Számtalan cég ígéri, hogy csak ezt a csodaszert kell megvenned, és megoldódik a problémád mindenféle erőfeszítés nélkül. Ki kell, hogy ábrándítsalak, ez nem így van. Zsírégetéshez edzeni, diétázni kell, és mind emellett  kiegészítésként lehet zsírégető kapszulát alkalmazni,amely hozzásegíthet a céljaink eléréséhez.

Azonban érdemes tájékozódni a témában, mert vannak olyan zsírégetők amelyek magas vérnyomást okoznak, vagy más egyéb mellékhatással rendelkeznek. Egyet bátran merek ajánlani, amit biztonsággal alkalmazhatsz, ez pedig az L-karnitin.

 

 

Elérhetőség

Nagy Judit 0670/9530762 info@fitten-pozitivan.com